Névjegy
A Darh Media 1996-ban kitalált virtuális társaság, melyben azóta is egymagam vagyok. A kezdetek kezdetén e név célja az volt, hogy egy kalap alá vegye az általam alkotott dolgokat. Mivel abban az időben Multimédia készítéssel foglalkoztam így a Media szó abból ered, a Darh pedig a nevemből TivaDarh. Egyszóval kész elmebaj. Foglalkoztam Delphi programozással, de nem önszántamból, hanem segítenem kellett megtanulni annak aki oskolában tanulta és mindezt úgy hogy gőzöm nem volt mi az a Delphi, így hát én elkezdtem és amire rájöttem azt tovább adtam neki. Végül ez úgy elkorcsosult, hogy megszületett a DMcsvEditor és utána a többi Sebaj Tóbiás applikáció. Mivel úgy gondoltam hasznos lehet másoknak is, felkerült a netre s azóta élik saját életüket különböző letöltő oldalakon és immáron a csv szerkesztő
Jelenleg már nem fűt nagy vágy asztali programok készítésére, így vissza tértem a kiinduló pontra, a PHP-hez, melyre szakavatott mesterem: Janek tanított jópár éve.
Cégek és magánszemélyek számára készítettem és készítek oldalakat, portál rendszereket vagy javítom, kiegészítem a meglévőt.
Az oldal tele lehet helyesírási hibával. Tudok róla s vállalom és küzdök, amennyire csak tudok ellene. Ilyen esetben, ha találsz, kérlek jelezd.
Az oldal nem támogatja az Internet Explorer 6-os verzióját!
Frissítve: 2010-07-04 01:05




